2019.11.09. Egyéb
Hogy fogok-e játszani egykori alakulatom ellen, az csak Pető mesteren múlik. Szerintem azonban nincs esélyem a kezdőcsapatba kerülni, ha csak valami nem történik a kapustársammal… Ilyet viszont még véletlenül sem kívánnék! – fogalmazott a VLS Veszprém második számú kapusa, Ruzsik Ferenc a sereghajtó Hévíz elleni vasárnapi (13.30) hazai bajnoki előtt.
Szeretne védeni, de sok esélyt nem lát rá

Gólt kell rúgni – akár ezzel mottóval is hadba szállhatna a 14. fordulóban városunk NB III-as labdarúgócsapata, a VLS Veszprém. Ugyanis Pető Tamás tanítványainak az elmúlt két fordulóban nem sikerült gólt jegyezniük. Igaz, a BKV otthonában megúszták a veszprémiek egy 0-0-s egállal, azonban múlt hétvégén, a tabella utolsó előtti pozícióját elfoglaló szintén újonc lelleieknek sikerült elvenniük a bakonyiak hazai veretlenségét (0-1).

Vasárnap kora délután (13.30) azonban már csak a siker lesz elfogadható a négy győzelemmel és öt döntetlennel a tabella nyolcadik helyén álló VLS-től, ugyanis a sereghajtó, mindössze egy diadallal és három egállal rendelkező Hévíz együttese érkezik a Városi Stadionba.

vehir.hu ennek kapcsán a Veszprém második számú portását, Ruzsik Ferencet kereste meg, aki egyébként éppen az említett riválistól tért vissza az idény elején a királynék városába, ahol már korábban, a Lantai-Orbán időszakban is szerepelt.

Hiába fiatalok a hévíziek, a győzelmet nem fogják ingyen adni számunkra. Tisztelem egykori csapattársaimat, s remélem, bennmaradniuk is sikerül majd. Számunkra előnyt jelenthet, hogy a Zala megyeiek nem rendelkeznek igazán rutinos játékossal, aki mint egy idegszál, vezetné a társait. Igaz, elindultak felfelé, viszont mi már több pontot nem ajándékozhatunk oda senkinek

– kezdte a beszélgetést a hálóőr.

Ruzsik elmondta azt is, hogy tisztában vannak azzal, hogy két abszolút nyerhető mérkőzést engedtek ki a kezeik közül az elmúlt fordulókban. Azonban hozzátette, idővel az edzésmunkának mindenféleképpen be kell érnie a mérkőzéseken is.

Az edzéseken szebbnél szebb gólokat bombáznak a csapattársaim, mindezek azonban éles szituációkban, az elmúlt két bajnokin elmaradtak. Viszont, mint tudjuk, problémák mindig akadnak. Azért dolgoztunk eddig is, hogy kijavítsuk azokat!

Ruzsik Ferenc az idei bajnokságban eddig kétszer kapta meg a bizalmat Pető Tamástól. Mindkét alkalommal kapott gól nélkül hozta le a mérkőzést. Kérdésünkre, hogy szerinte egykori csapata ellen ismét pályára küldi-e a vezetőedző, úgy fogalmazott, hogy nagyon szeretne védeni, azonban sajnos sok esélyt nem lát rá.

Hogy fogok-e játszani egykori alakulatom ellen, az csak Pető mesteren múlik. Szerintem azonban nincs esélyem a kezdőcsapatba kerülni, ha csak valami nem történik a kapustársammal… Ilyet viszont még véletlenül sem kívánnék!

– zárta a beszélgetést a VLS második számú kapusa, Ruzsik Ferenc.

Képek