2020.08.31. Mérkőzés
Pető Tamás tanítványai a labdarúgó NB III nyugati csoportjának hetedik fordulójában nagy csatát követően, 3-2-re múlták felül a vendég lipótiakat. A VLS Veszprém így a 2020/2021-es idény negyedik hazai derbijét is sikerrel behúzta, saját közönsége előtt hibátlan maradt.
Szoros meccsen újabb hazai győzelem

Vasárnap kora este a nyári évszak utolsó megmérettetésére készültek Pető Tamás tanítványai a Városi Stadionban: a hetedik fordulóban a vendég lipótiak ellen is a cél egyértelműen a hibátlan hazai mérleg megőrzése volt a veszprémiek számára.

Akik az ezt megelőző hat körben egy idegenbeli fiaskó mellett egy szintén vendégségbeli egált, illetve három hazai és egy vendég győzelmet jegyeztek, így a húszcsapatos mezőny ötödik pozíciójából – öt pontot és öt helyet verve vendégeikre – várhatták az összecsapást.

Pazar rajtot vettek a bakonyiak. Húzóemberük révén már az ötödik percben sikerrel lőttek a lipótiak kapujába: a rutinos Nagy Richárd ugyanis miután betört a vendégek büntetőterületére, passz helyett váratlanul a hálóba sarkalta a játékszert (1-0).

Pár pillanattal később egy jobb oldalról érkező labda pontosan került Molnár Balázs elé, aki máris megduplázhatta volna a hazaiak előnyét, a fiatal támadó azonban nem találta el pontosan a labdát. A játékrész további szakaszában a VLS mezőnyfölényben játszott, ugyanakkor érdemi helyzet egyik oldalon sem alakult ki: 1-0-s veszprémi fórral vonultak pihenőre a felek.

A második félidő viszont nem kevés izgalmat tartogatott: tíz perc játék után ismét betaláltak a bakonyiak, ugyancsak Nagy Richárd volt eredményes. A veszprémiek támadója a leshatárról ugrott ki, míg a vendégek pedig reklamáltak, addig ő nyugodt szívvel jutott túl a lipóti hálóőrön is (2-0). 

Pár pillanattal később, a vendégek elvégzett középkezdését követően újból a hazaiakhoz került a labda. Egészen pontosan a csatár Majorhoz, aki egy stílusos csellel két védőt is becsapott, középre gurított labdáját pedig a nagy lendülettel érkező csapatkapitány, Somogyi Richárd bombázta végül a kapu hosszú oldalába (56. perc: 3-0).

Azt gondolhattuk volna, hogy ezzel el is dőlt a találkozó sorsa. A hatvanadikban azonban szabadrúgást ítélt a játékvezető a vendégek számára, körülbelül harminc méterre a hazai kaputól. A veszprémi sorfal viszont helyezkedés terén minimálisan elcsúszott, amit észlelt is a lipóti Kovalovszki: a bal alsóba gurítva fürgén szépített (3-1).

Egyre csak közeledtünk a rendes játékidő végéhez, Deczki kapus időhúzásért egy sárga lapot is begyűjtött. Amit a nyolcvanötödikben végül bánhatott is, hiszen megmozdulását szabálytannak ítélte a játékvezető: második sárga, kiállítás, tizenegyes. Hab a tortára, hogy a korábban már bizonyító, fiatal Héninger Bendegúz hatalmas bravúrral hárította a pontrúgást, de a kipattanó labdára a vendég Szabó ért előbb oda, aki ekkor már nem hibázott (85. perc: 3-2).

Az igencsak sajátságos stílust mutató játékvezető végül öt percet hosszabbított, de az eredmény már nem változott. A végére szoros összecsapássá váló találkozót megnyerte a VLS Veszprém, amely így megőrizte hazai hibátlan mérlegét is.

Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 7. forduló:
VLS Veszprém–Lipót Pékség SE 3-2 (1-0)
Veszprém, Városi Stadion, 300 néző. Vezette: Gaál (Kulman, Rózsás)
VLS: Deczki – Krebsz, Gulyás, Dobsa, Somogyi, Varga Á., Kovács D., Vass, Nagy R. (Pavlitzky, 80.), Molnár B. (Gálfi, 46.), Major (Héninger, 84.). Vezetőedző: Pető Tamás.
Lipót: Dénes – Csete (Schillinger, 46.), Tóth L. (Varga T., 66.), Füredi (Kiszely, 58.), Bieder, Szabó L., Kovalovszki, Zámbó, Simita, Winkler, Kapa. Vezetőedző: Varga Péter.
Gólszerzők: Nagy R. (5., 55.), Somogyi (56.), ill. Kovalovszki (59.), Szabó L. (85.)
Piros lap: Deczki (82.)