2022.07.31. Mérkőzés
A Practical VLS 2-0-ra nyert a Balatonfüredi FC otthonában a labdarúgó NB III szombati idénynyitó mérkőzésén.
A Veszprém nyerte a megyei rangadót

Veszprém megyei rangadóval kezdődött a labdarúgó NB III 2022/2023-as kiírása: a nyugati csoport nyitó mérkőzésén a Balatonfüred az előző kiírásban bronzérmes Veszprémet fogadta. A tóparti városban ennek megfelelően szép számú közönség, több mint fél ezer néző gyűlt össze.

A publikum pedig már a 3. percben gólt láthatott: Major Norbert remek fejesével a bakonyiak kerültek előnybe (0-1).

A fürediek birtokolták többet a labdát, ám a 31. percben mégis a VLS került nagy helyzetbe. Egy szöglet után Major maradt le a hosszú oldalon a labdáról.

A 39. minutumban Szalai esett el a tizenhatoson belül. A hazaiak büntetőt reklamáltak, de a játékvezető a füredi játékosnak, Szalainak, majd a hevesen tiltakozó Borgulya István edzőnek adott sárga lapot.

A Veszprémben csereként pályára lépett a Haladás, a Mezőkövesd és a DVTK színeiben az NB I-ben is játszó Iszlai Bence.

A második játékrész veszprémi helyzettel kezdődött, de Erdélyi nagyot védett, kipattanót pedig Major lőtte a kapu mellé.

A 65. percben Somogyi, nem sokkal később pedig Horváth Hunor lőtt kapura, de Erdélyi mindkétszer hárított.

A 73. percben megfogyatkoztak a Balaton-partiak, Róth István könyöklés miatt kapott piros lapot.

A 89. percben aztán eldőlt a találkozó, Iszlai átadását követően Horváth adott be a bal oldalról, a középen érkező Molnár Balázs pedig a hálóba fejelt (0-2).

A Veszprém tehát győzelemmel kezdte az idényt.

Labdarúgó NB III Nyugati csoport, 1. forduló:
Balatonfüredi FC-VLS Veszprém 0-2 (0-1)
Balatonfüred, 600 néző. Vezette: Bana (Király, Ország)
Balatonfüred: Erdélyi – Farkas, Eszlátyi, Csikós (Szabó I. B., 63.), Szalai, Róth, Leidl (Szabó II. B., 70.), Burucz, Pécseli, Bartha (Ott, 79.), Tóth G. (Bene, 79.). Edző: Borgulya István
Veszprém: Héninger – Gulyás, Ulbert (Horváth H., 62.), Major, Végh (Molnár B., 80.), Somogyi, Kovács D., Baldauf (Varga M., 91.), Krebsz, Zachán, Lőrincz (Iszlai, a szünetben). Edző: Pető Tamás
Gólszerzők: Pécseli (3. – öngól), Molnár B. (90.)
Piros lap: Róth (73.)