Hétvégén kezdetét vette a nemzeti III. osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi szezonja. A bajnoki címért lelkiismeretes küzdő, második pozíciót elfoglaló Practical VLS a középmezőnyben helyezkedő Kaposvár otthonába látogatott vasárnap.
A tél folyamán a veszprémi együttes jelentősen átalakult, hat játékos búcsúzott: Végh Tibor, Kovács Dániel, Lőrincz Attila, Tóth Martin, Ulbert Renátó, Sarok Zsombor. Öt labdarúgóval ugyanakkor sikerült megerősítenie a keretet a vezetőségnek.
A 2003-as születésű Kovács Soma a Videotonból, míg a 2004-es Petres Márk a Vasasból tér haza. Mindketten támadó szellemű középpályások. Ugyancsak a középpályát erősíti majd Tóth László, aki Mosonmagyaróvárt hagyta el a hívásunkra, ahogy Takács Martin is, aki pedig Pécsről érkezik. A Haladásból Bartusz Dánielt szerződtettük le, ő a támadósorban kap szerepet
– mutatta be az új játékosokat Pető Tamás a derbit megelőzően.
Az évnyitó összecsapáson a sérülés után visszatérő Héninger Bendegúz azonnal bizalmat kapott, kezdőkapusként számított rá a tréner. A nyomás ugyanakkor érezhető volt a hálóőrön, aki a második percben egy komoly hibát is vétett, amelyet a hazaiak rögvest megbosszultak: Pintér Norbert révén hamar vezetéshez jutott a Kaposvár (1-0). Több gól ugyanakkor már nem esett a játékrészben.
fordulás után érezhető volt, hogy Pető Tamás rendezte a sorait. Lendületes, magabiztos játékot produkált a Veszprém, amely idővel gólok tekintetében is megmutatkozott: az új igazolás, Bartusz Dániel a hatvanhatodikban egalizált, majd a lefújás előtt öt perccel győzelmet jelentő találatot is szerzett (végeredmény: 1-2).
Az összecsapást követően megkerestük Pető Tamás vezetőedzőt, aki azt nyilatkozta lapunknak, nagyon nehéz helyzetben voltak, hiszen az idei esztendőben egyetlen alkalommal sem tudtak valódi füvön edzeni, amely miatt az első felvonásban akadozott is a játékuk.
Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 21. forduló:
Kaposvári Rákóczi FC – Practical VLS 1-2 (1-0)
Kaposvár, Rákóczi Akadémia. Vezette: Muhari (Nagy, Vad)
Kaposvári RFC: Ipacs – Heil, Pintér N., Bíró (Szederkényi, 86.), Ekker (Pintér M., 77.), Zólyomi, Harsányi, Kálmán (Hampuk, 54.), Kocsis (Mayer, 86.), Gál, Böndi.
Vezetőedző: Horváth Rudolf
Practical VLS: Héninger – Dobsa, Major, Balázs (Molnár B., 54.), Gálfi (Bakos, 66.), Iszlai (Gulyás, 54.), Baldauf, Dömötör, Krebsz, Zachán (Tóth, 22.), Takács (Bartusz, 54.)
Vezetőedző: Pető Tamás
Gólszerzők: Pintér (2.), ill. Bartusz (66., 85.)