A labdarúgó NB III nyugati csoportjának bajnoka, a Practical VLS vasárnap késő délután NB II-es osztályozó mérkőzésre készült a sokkal komolyabb költségvetéssel rendelkező Nyíregyháza Spartacus FC ellen. A párharc első mérkőzésének az ajkai stadion biztosított otthont.
Hasonlóan a Pápán rendezett NB III-as bajnoki fináléhoz, az ajkai osztályozón is szép számú, közel háromezres szurkolósereg gyűlt össze. A veszprémiek kezdték jobban a találkozót: a tizenhetedikben Molnár gólt is szerzett, ám a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot.
Nem sokkal később a vendégek ígéretes helyzetet alakítottak ki, de Novák fejelését Héninger bravúrral hárította. A folytatásban a házigazda ismét magához ragadta az irányítást, ugyanakkor gól egyik oldalon sem született (félidei részeredmény: 0-0).
A fordulás után a vendégek többször is célba vették a hazai kaput, viszont Héninger magabiztos teljesítményt produkált. A hatvanhatodikban jártunk, amikor a Molnár remek labdát adott az ötös vonalánál helyezkedő Majornak, akinek a lövése, ha centiméterekkel is, de elkerülte a vendégek kapuját.
A hetvennyolcadikban Major ismét ziccerbe került, de ezúttal a kapufát bombázta szét. A lefújásig a hazaiak futballoztak fölényben, ám egyik csapatnak sem sikerült gólt szerezne, így a találkozó 0-0-s döntetlennel zárult.
Az NB II-es osztályozó visszavágójátt jövő vasárnap 17.00 órakor Kisvárdán rendezik.
Férfi labdarúgó NB II-osztályozó, 1. mérkőzés:
Practical VLS – Nyíregyháza FC 0-0
Ajka, Városi Sportcentrum, 2500 néző. Vezette: Kárpály (Baghy, Máyer)
Practical VLS: Héninger – Krebsz, Balogh, Dobsa, Zachán – Gálfi, Baldauf, Somogyi, Major (Balázs, 82.) - Molnár B. (Horváth H., 74.), Bartusz (Takács M. 56.).
Vezetőedző: Pető Tamás
Nyíregyháza Spartacus FC: Hegedüs – Farkas (Csősz, 77.), Baki, Gengeliczki, Nagy B. (Kiss Á., 67.) - Gresó (Major M., 77.), Sigér Á., Pataki, Pekár, Szerető (Kovácsréti, 67.) – Novák (Oláh, 53.), Szerető.
Vezetőedző: Lengyel Roland.
Pető Tamás, a Practical VLS vezetőedzője:
Az összes játékosom „csapágyosra hajtotta magát”, más szóval bizonyítottuk, hogy van helyünk, az NB II-ben. A visszavágót tekintve minden esélyünk megmaradt az osztálylépésre: jövő hétvégén csakugyan mindent megteszünk majd azért, hogy boldogan hagyhassuk el a játékteret.