2023.11.02. Mérkőzés
A házigazda Practical VSC 3-2-re múlta felül az NB II-es Budafokot a labdarúgó Magyar Kupa szerdai rangadóján. A veszprémiek bejutottak a sorozat legjobb 16 csapata közé.
Labdarúgó MK: legjobb 16 között a Veszprém!

A kupasorozat elmúlt fordulójában a veszprémi labdarúgócsapat 2-2-es döntetlent ért el a szintén NB III-as Komárom ellen, ám Pető Tamás együttese a hosszabbítást követően 4-2-re nyert, amellyel kivívta a jogot a legjobb 32 csapat között való szereplésre.

A Practical a szeptember 18-i sorsoláson az NB II-es Budafokot kapta riválisául, amely az elmúlt évben a döntőben a Zalaegerszegtől kapott ki.

A hazaiak vezetőedzője, Pető Tamás a szerdai rangadón Tömösvári Bálint és Horváth Hunor játékára gyulladásos térdsérülés miatt nem számíthatott.

Remekül rajtolt a Veszprém, amely már az első felvonásban is többször veszélyeztetett. A harminchetedik percben azonban mégis a vendégek örülhettek: egy lövést követően Dobsán pattant meg a labda, amely végül a hazai hálóban kötött ki (félidei részeredmény: 0-1).

A fordulás után viszont már gólokban is megmutatkozott a Practical fölénye: Major az ötvenkilencedikben, három perccel később pedig Bartusz volt eredményes (2-1).

A magasabb osztályban szereplő budafokiak nem törtek meg, Kovács jóvoltából sikerült egyenlíteniük (72. perc: 2-2). A VSC-nek ugyanakkor erre is volt válasza: a nyolcvanadik percben Bartusz eldöntötte a találkozó és egyben a továbbjutás sorsát is (végeredmény: 3-2).

Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 4. forduló:
Practical VSC (NB III) – Budafoki MTE (NB II) 3-2 (0-1)
Pápa, Perutz Stadion. Vezette: Móri (Becséri, Bertalan)
Practical VSC: Kemenes – Dobsa, Zachán, Kószás, Kun (Szűcs, 71.), Major (Petres, 94.), Somogyi, Bartusz, Baldauf, Dömötör (Krebsz, 51.), Schőnig (Volter, 46.)
Vezetőedző: Pető Tamás
Budafoki MTE: Horváth A. – Oláh, Nándori (Merényi, 70.), Csonka (Elek, 83.), Kovács D., Németh M. (Vasvári, 70.), Szerető, Kocsis, Lorentz, Kalmár (Horváth O., 46.), Fótyik
Vezetőedző: Erős Gábor
Gólszerzők: Major (59.), Bartusz (62., 80.), ill. Dobsa (37. – öngól), Kovács D. (72.)

A lefújást követően a Veszprém vezetőedzője, Pető Tamás örömét fejezte ki portálunk megkeresésére.

Fantasztikusan érzem magam! Ismét sikerült bebizonyítanunk, hogy akarattal és kellő felkészültséggel bármi lehetséges a futballban. Szívből remélem, hogy a legjobb 16 között a Ferencvárost kapjuk majd, amellyel különösen boldoggá tehetnénk a masszőrünket, Nagy Zoltánt!