2025.09.05. Mérkőzés
A fiatal Gerencsér Dávid kapus nem várt lehetőséghez jutott: az első számú kapusunk, Héninger Bendegúz ugyanis négy mérkőzésre szóló eltiltást kapott a Bicskén számára felmutatott piroslap miatt.
Szeretne bizonyítani

A mindössze 19 esztendős hálóőr a nyáron érkezett a Gyirmót alakulatától, ahol elmondása szerint az idén kevesebb lehetőség jutott volna neki.

- Több helyütt jártam próbajátékon, majd a menedzserem jelezte, hogy Veszprémben szükség lenne egy fiatal második számú kapusra. Szívesen jöttem, egyáltalán nem bántam meg, a társak nagyon befogadóak, gyorsan beilleszkedtem és nagyon jók az edzések is – mesélte Dávid.

Az első öt fordulóban még Héninger Bendegúz védett, majd a hálóőrt Bicskén kiállították, így Dávid lépett a helyébe és már a Dorog ellen ő védte a kapunkat. Ugyan 1-0-ra kikaptunk, ám Gerencsér kapusra nem lehetett panaszunk, amit lehetett hárított. Az öngólról nem tehetett.

-  Az egy szerencsétlen mozdulat volt, ami bárkivel megtörténhet. Lezártam magamban ezt a történetet, sokkal inkább az edzésekre és a soron következő mérkőzésekre fókuszálok. Minden tréningen eddig is a maximumot adtam, szeretném bebizonyítani, hogy jó kapus vagyok, helyem van a kezdőben ezen a négy találkozón túl is – mondta.

Dávid most kezdi a sport- és rekreáció szakot Győrben, egyelőre nappali tagozaton. Úgy fogalmazott, igyekszik összeegyeztetni az órákat az edzésekkel, de ha nem sikerül, akkor inkább levelezőn folytatja tanulmányait.

A hétvégén a csapatunk az ETO II gárdájához látogat. A vasárnap 11 órakor kezdődő bajnokiról Dávid megjegyezte, az ellenfél teljesítménye eddig eléggé hektikus volt, épp ezért egyáltalán nem szabad lebecsülni. Szeretné, ha a három pontot begyűjtené a társaság és ehhez igyekszik ő is a legjobbját adni.