Az NB III tavaszi nyitányából későbbre halasztott mérkőzésen lépett pályára a VLS Veszprém labdarúgócsapata szerda délután. A mieink Székesfehérvárra, a Videoton második számú csapatához látogattak. Bizakodásra adhatott okot a mérkőzést megelőzően, hogy a VLS a hétvégi fordulóban remek produkciót mutatott, amely egy három-nullás győzelemben teljesedett ki, míg a vendéglátók null-négyes hazai vereséggel hangoltak a találkozóra.
Akárcsak szombaton, ezúttal is gyors góllal kezdett a VLS. Most a harmadik percben zörrent az ellenfél hálója. Tért ölelő bedobásból indította akcióját a VLS, amely három passzból eljutott az ellenfél tizenhatosához. Gulyás ívelt középre, Bognár pedig közvetlen közelről kapásból a hálóba bombázta a játékszert (0-1).
Nem kellett sokat várni a folytatásra. Prágai támadta le a fehérváriak utolsó védőjét a felezővonal környékén. Az agresszív fellépés labdaszerzést eredményezett, melyet Bognár és Prágai közösen vezethetett Tujvel kapujára. Bognár tálalt Prágaihoz a tizenhatoson belül, aki remek csellel megverte a visszaérő védőt, s hajszálpontosan kilőtte a rövid sarkot (18. perc: 0-2).
Büntetőből érkezett a harmadik vendég találat. A VLS bedobását kézzel vette át a Vidi II védője. A játékvezető nem habozott, sípjába fújva rögtön a tizenegyes pontra mutatott. Irmes vállalta magára az ítéletvégrehajtó szerepét, a kapusnak esélyes sem volt a jobb felsőbe helyezett életerős lövésnél (63. perc: 0-3).
A vendégek szépítő találata Gruber remek szólójával indult. A fehérvári támadó három bakonyi vendég védőt is megvert, majd a hosszú oldalra tálalt. A tizenhatról eleresztett bombát Kis csak maga elé tudta ütni, Pápai csapott le a lehetőségre, s pofozta a hálóba a labdát (71. perc: 1-3).
A végszó is a mieinké volt: Prágai dobott óriásit, amit a hazaiak csak középre tudtak kifejelni. Az első veszprémi kísérletet még hárítani tudta Tujvel, Szabó Tibor tíz méterről rúgott labdájánál azonban már esélye sem jutott a közbeavatkozásra (84. perc: 1-4).
A VLS a múlt heti sikerével kilépett a kiesőzónából, mai rendkívül fontos győzelmével pedig újabb mérföldkőhöz érkezett az NB III-as tagság megőrzéséért folytatott harcban.
Labdarúgó NB III Nyugati csoport, 17. forduló:
Videoton FC II–VLS Veszprém 1-4 (0-2)
Székesfehérvár, Sóstói labdarúgó központ, vezette: Rózsavölgyi, (Varga, Tinnyei).
Videoton II: Tujvel – Ujvári, Vastag (Takács, 46.), Pápai, Szabó B., Torvund, Réti, Zeke, Galacs (Gruber, 46.), Szolnoki, Tarnóczi. Vezetőedző: Toldi Gábor.
Veszprém: Kis – Gulyás, Dobsa, Radványi, Gunther – Köböl, Szabó T., Prágai – Balázs (Felber, 82.) Bognár (Vass, 67.), Szabó B. (Irmes, 60.). Vezetőedző: Vágó Attila.
Gólszerzők: Pápai (71. perc) ill., Bognár (3.), Prágai (18.), Irmes (63), Szabó T. (84.).
Vágó Attila: – A csapatom tartását bizonyítja, hogy két döntetlen után másodszor tudott győzni. Örömteli, hogy szombaton és most is gólgazdag meccsen tudtunk nyerni. Nagyon bíztam a fiúkban, tudtam, hogy magunkra fogunk találni. Úgy vélem, ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Hátradőlni azonban nem lehet, mostantól minden erőnkkel a hétvégi, Dunaharaszti elleni meccsre fókuszálunk.