2024.03.03. Mérkőzés
A Practical VSC 3-2-re nyert a vendég ETO Akadémia ellen a labdarúgó NB III vasárnapi, tavaszi nyitányán. Miután a listavezető Tatabánya botlott a vendég Budaörs ellen, így Pető Tamás csapata ismét átvette a vezetést a bajnokságban.
Bartusz mesterhármasával élre állt a Veszprém!

Négy nappal a méltó kupabúcsút követően, vasárnap az NB III küzdelmei is folytatódtak a címvédő Practical VSC számára, amely a tavaszi nyitófordulóban az ETO Akadémiát fogadta Pápán.

A felek őszi, győri mérkőzésén a bakonyiak örülhettek, akkor 2-0-s vendégsikerrel zárult a találkozó. A bakonyiak a második helyről, míg az akadémisták a tizenkettedik pozícióból várták a „visszavágót”.

A kezdő sípszót követően rögvest támadószellemben futballozott a vendéglátó, amely már a hetedik percben vezetést szerzett Bartusz jóvoltából (1-0). Három perc sem kellett a vendégeknek az egyenlítéshez, de Bartusz gondoskodott az előny visszaszerzéséről is (18. perc: 2-1).

Fürgén potyogtak a gólok, ugyanis a győriek Tarcsi révén a huszadikban is egalizáltak (2-2). Úgy tűnt, döntetlen részeredménnyel vonulnak pihenőre a felek, ám Bartusz mesterhármasával ismét a Veszprém örülhetett (43. perc: 3-2).

A fordulás után magabiztosan futballozott a Practical VSC, amely a remek védekezésének is köszönhetően megőrizte előnyét egészen a lefújásig (végeredmény: 3-2).

Miután a Tatabánya 3-1-es vereséget szenvedett a vendég Budaörs ellen, a Practical VSC ismét élre állt az NB III észak-nyugati csoportjában.

Pető Tamás csapata jövő vasárnap (11.00) Zalaegerszegen is bizonyíthat majd.

Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 18. forduló:
Practical VSC – ETO Akadémia 3-2 (3-2)
Pápa, Perutz Stadion. Vezette: Derdák (Jakab, Szabados)
Practical VSC: Kovács M. – Dobsa, Zachán, Kószás, Kun, Major, Volter, Bartusz, Kovács Máté, Baldauf, Krebsz.
Vezetőedző: Pető Tamás
ETO Akadémia: Kiss – Selyem, Kulcsár, Bánáti, Rátonyi, Heczeg, Mitring, Hanzli, Tamás, Nazarov, Tarcsi.
Vezetőedző: Szekeres Adrián.