2024.09.30. Mérkőzés
A házigazda Practical VSC 3-2-re alulmaradt a Puskás Akadémia II. ellen a férfi kézilabda NB III észak-nyugati csoportjának vasárnapi összecsapásán.
Fájó vereséget szenvedett a Practical VSC

Imrik László együttese idei kilencedik bajnoki mérkőzésére készült vasárnap a vendég Puskás Akadémia II. ellen. A veszprémiek a tabella harmadik helyéről, míg a felcsútiak a középmezőnyből várhatták az izgalmasnak ígérkező találkozót.

A Puskás Magasföldi révén már a második percben előnybe került, de Tömösvárinak a tizennegyedikben sikerült egalizálnia (1-1).

Sőt mi több, még a szünet előtt fordított is a Practical Baldauf révén (33. perc: 2-1).

A fordulást követően egyenlő erők küzdelme folyt a játéktéren.

A hajrához közeledve is mindkét csapatnak voltak lehetőségei az újabb gólszerzésre, de pontosabbnak a vendégek bizonyultak: Janyickij a hetvenötödikben egyenlített (2-2).

Úgy tűnt, osztozkodnak a pontokon a felek, ám a lefújás előtti másodpercekben – már a radásban – Magasföldi megszerezte önmaga második, csapata harmadik találatát, amivel eldöntötte mindhárom pont sorsát (végeredmény: 2-3).

A Practical VSC fájó veresége ellenére továbbra is a tabella harmadik pozícióját foglalja el, igaz, a listavezető Bicske előnye immár nyolc pont.

A bakonyiak október hatodikán (13.00) Érden bizonyíthatnak majd.

Labdarúgó NB III Észak-Nyugat 9. forduló:
Practical VSC – Puskás Akadémia FC II 2-3 (2-1)
Veszprémi Városi Stadion. Vezette: Móri (Urbán, Holpár)
Practical VSC: Kemenes – Görgényi, Dobsa, Kószás, Volter, Tömösvári, Somogyi, Baldauf, Dömötör (Molnár, 46.), Nagy (Szabó, 71.), Kiss.
Vezetőedző: Imrik László.
Puskás Akadémia II.: Lehoczki – Antal (Bontas, 58.), Szojma, Magasföldi, Dymytriiev, Janyickij, Halászi-Harsányi (Osadchyi, 71.), Szabari (Szűcs, 93.).
Vezetőedző: Vanczák Vilmos.
Gólszerzők: Tömösvári (14.), Baldauf (33.)., ill. Magasföldi (2., 93.), Janyickij (75.)